Sziasztok!

Ahogy ígértem, írok Nektek sok mindenről, most sikerült ehhez erőt is merítenem. (Segítőtársam egy 2005-ös Andrássy Furmint, félszáraz) Olcsón lehet-e minőségi, jó bort kapni a diszkontáruházakból? Igen, lehet. Ezt, már több borral foglalkozó blog is megemlítette, de most én is a kezeim közé kaparintottam egy ilyen palackot, és azt kell mondjam nem bántam meg. De honnan jött az ötlet?

A Decanter World Wine Award eredményeit nézegettm, ahol feltűnt hogy a Lidl áruházban kapható bor, a Cimarosa Chilei Caubernet Sauvignon 2010 arany minősítést kapott. Gyors rákerestem, és kiderült, hogy a többi Cimarosa bor is bronz díjas... Ilyen ajánlólevél után mindenképp útba kellett ejtene az áruházat. 649Ft, kosárban a bor. Nincs túlmagyarázva, kevés magyar felirat, nincs címke a díjról. De nincs is rá szükség. Csavarzár a szállítás, és a bor tárolásának megkönnyítésére (és mert jobban végi a bort).

Kibontva a bort olyan intenzív illatfelhő száll fel, amely mindenképp meglepi az embert! Varázslatos. Illatában a vörös gyümölcsök jelennek meg. Az illat után nagy várakozással tekintettem a bor elé. Szobahőmérsékleten kellemes, akkor kezd el kibomlani. Egy egyszerű, teljesen letisztult, könnyen fogyasztható vörösbor. Nincs benne semmi mellékíz, különlegesség, könnyen lehet értelmezni. Nem kell felette túl sokat merengeni, meg kell inni. 650 Ft-ért jobbat nem találhatunk a boltokban azt hiszem.

A Decanter magazin ajánlója nem véletlen, valóban mindenképp megéri végigkóstolni a Cimarosa kollekciót. Sajnos a többit még nem próbáltam, de valamikor sort kerítek rájuk. Sőt, ha valaki figyeli a promóciós újságot, még akciót is kifoghat és 450 ft körül veheti meg ezeket a borokat. Abszolút best-buy, ajánlom mindenkinek! 

Akiket érdekel a másik két cikk, itt találja:

Caubernet Sauvignon 2008
Chardonnay 2010

Szerző: jeneibalu  2011.07.28. 22:50 Szólj hozzá!

Címkék: chile lidl cimarosa caubernet sauvignon

Sziasztok!

Egy kis szünet után itt vagyok újra, új élményekkel, amiket majd képernyőre kell vetni! :) Kicsit nagy volt mostanában a pörgés, ezért nem sikerült írni a blogra! De tervek vannak, amiket igyekszek is majd megvalósítani! Lesz szó többek között arról, hogy lehet-e olcsón jó bort kapni, a júniusi Sting koncertről, hogy milyen egy este a Drop Shopban! :), ahova sikerült eljutnom. Lesz még étterem ajánló, U26 - Bisztronómia az Eiffel térről, és szó lesz arról is, hogy milyen borozási lehetőségek vannak egy fesztiválon, illetve milyenek voltak a Balaton Soundon, és az EFOTTon! :)

Addig mindenkinek szép nyarat, jó borozgatást! :)

Szerző: jeneibalu  2011.07.18. 17:47 Szólj hozzá!

"Zúzunk az Arénában
Én meg pár haver
Nem tudja, mi a pálya
Aki ma nem jött el"

Valahogy így hangzott Ákos első konferálása az új album lemezbemutató koncertjén május 14-én. Ákosék zúztak... Mégpedig egy hatalmasat. De kezdjük az elején.

Ez volt életem eddigi első Ákos koncertje... És ezért sokszor néztek rám furán azok, akik ismernek. Nem voltál még soha??? Dehát kívülről tudod a dalait... Igen, tudom őket... Sajnos a tavalyi EFOTT-os buliról egy szerencsétlen baleset miatt lemaradtam. De idén már el kellett mennem, és ahogy Ákos mondta, hallgattam a hívó szóra.

Május 14. 19:40 Beléptem az Arénába. Nem is tűnt olyan nagynak mint kívülről... De a színpad és a kivetítő óriási volt, látszott, hogy itt ma monumentális show készül. És milyen kevés még a néző... De 20 perc múlva koncert?! Vagy nem. A lámpafények csak 20:25kor aludtak ki véglegesen, és ez a késés nekem egy kicsit sok volt már. De Ákos megtehette. Csak az időben érkező nézőkkel szemben ez egy kicsit gonosz dolog számomra. Na de ne fanyalogjak itt, utána a látvány kárpótolt a várakozásért.

Az Intro, egy 4 perces videóvetítés volt, úgymond katona dolgokról... Félelmetes fénytechnika és hangerő gondoskodott arról, hogy azon a szombaton sem vizuális, sem hangélményből ne legyen hiány. Az intro alatt remegett az egész lelátó... Majd a vetítés végén a lámpák felkúsztak a helyükre, melyek eddig a panel előtt voltak, és a süllyesztőből megjelent Ákos, és rázendített A Katona imájára. Ott volt, elnyomta, ment. De valami hiányzott. Ha a kis kivetítőkre néztem, Ákost láthattam. Kissé nyúzott volt az arca, és mintha még az öltözőben maradt volna. Az első 4 szám számomra ilyen volt, hogy azt éreztem, egyenlőre Ákos nem találta a helyét. Kereste az útját... Majd az Indiántáncnál megjött. Akkor kezdett feléledni. És folyamatosan tanult, tanult és a végére...

Ákos félelmetes. Valóban kaméleon. Többször ismételte, hogy ez egy egyszeri és megismételhetetlen koncert. Komolyan néha azt hittem, hogy ez az ember, a háborút megjárt katona, aki nem találja a helyét a világban, kissé elmeháborodott, és öngyilkosságra készül. Beleborzongtam többször is. Utána pedig valódi lírai hőssé vált, ki Ódát énekelt, vagy Érintőt Janicsák Vecával, majd kegyetlen Rocksztárrá változott és üvöltötte, hogy Szeress így... Valódi Szörnyeteg, aki a buli elején még kereste a helyét, de a végére olyan bulit kanyarított, hogy mindenki állva tombolt, és aki ott volt, az nagyon sokáig emlékezni fog rá. 

"Ő gitárjával a kezében az Arénába lépett,
Kapaszkodott a húrokba, és felcsendült az ének..."

De a végére valóban az övé volt a színpad, a közönség, és "benőtte a teret". Ákos egyik különlegességéhez az is hozzá tartozik, hogy nem csak a közönség, hanem a zenészek is élvezik az egészet, és látszik rajtuk, hogy imádják. Bánfalvi Sanyi dobszólója a koncert végén, óriási extázist okozott, Samu, Zalán, és Krisztián gitár örömjátékai pedig mindig valami pluszt adtak a műsorhoz. 

A számok összeállítása is a legjobb volt, számomra csak az örök kedvenc Végre hiányzott, de mindig minden számot nem játszhatnak el. Külön kedvencem volt A fénybe nézz, a Szindbád dala, a Tanulékony Szörnyeteg, és a Kihalt Minden. De az összes szám nagyon jól volt hangszerelve, előadva és egyszerűen ütött. :)

Ákos meggyőzött arról, hogy érdemes koncertre járni, és még biztosan lesz olyan alkalom, mikor visszatérek az ő nézőseregének soraiba, és ez remélem gyakran tehetem majd még meg, akár az Arénában is!

Köszönöm.

(A képek az akos.hu-ról származnak. - Képgaléria)

Szerző: jeneibalu  2011.06.06. 12:52 Szólj hozzá!

Címkék: koncert ákos akos aréna a katona imája

Egy kicsit másabb vizekre kalandoznék ebben a posztban. Pontosabban térképre... Mégpedig Budapestére. Az utca és tér átnevezések ugyanis május 12-én léptek életbe, így ezentúl Moszkva teret ne keressünk Buda térképén, hanem Széll Kálmán teret. (1929 - 1951-ig a tér Széll Kálmán nevét viselte) Hacsak, nem lesz egy újabb Moszkva tér, amire olvasói javaslatokat bőven küldtek az index szerkesztőségébe, melyek közül némelyik igen mókás. Akit érdekel, itt olvashatja el a cikket.

A mai nap már a BKV is lecserélte a táblákat a megállókban, így már a 6-os villamos is a Széll Kálmán térre fut be. Erről a hvg.hu tudósított, valamint leírta az összes új utcanevet. Ember legyen a talpán, aki ezt mind megjegyzi. De biztos minden névváltásnak megvolt az oka. A listához, és a táblacseréről készült fotóhoz ide klikkeljen. Gondolom sokak kedvence lesz az Elvis Presley tér, a Margit - híd budai hídfőjénél.

Gondoltam egy nagyot, és bepötyögtem a maps.google.com-ot, hogy pontosan melyik tér is lett a híres amerikai zenészről elnevezve. Egyenlőre még nem tudtam meg... Ugyanis nincs találat. Kezdett érdekelni a dolog, így rákerestem a Széll Kálmán térre is. Sajnos még erre se volt találat, a Google-nél még mindig a Moszkvára fut be a villamos. Mikor a Roosevelt térre kerestem, már rutinos voltam. Csak az eredeti nevet írtam be. Így meg is találtam a térképen! Megnéztem még az utvonalterv.hu-t is, de még ott sem írták át az elnevezéseket.

Ezek után felkerestem a bkv.hu-t, hogy utazzak egyet elméletben a Széchenyi István térről, a Széll Kálmán térig. Nem sikerült. Úgy tűnik, bár a táblák már újak, a bemondó is az új neveket mondja be, de ha véletlen útvonalat terveznénk a neten, akkor még maradjunk a régi neveknél. Mindent egyszerre nem lehet. És még a Google-nak is szükséges pár nap, hogy ennyi új nevet beiktasson a rendszerbe. Reméljük hamarosan a térképészeknek is sikerül feldolgozni ezt a sok új információt, ami rájuk zúdult, és akkor már csak emlékünkben él majd tovább a Moszkva tér.

Szerző: jeneibalu  2011.05.16. 18:21 Szólj hozzá!

Címkék: google budapest maps moszkva széll kálmán tér

Ki adna egy borászatnak olyan nevet, hogy Arrogant Frog? A különleges név mögött egy francia pincészet rejlik. A Dél - Franciaországban, a Földközi - tenger közelében elterülő Hérault - völgyben található pincészet nem csak nevében, hanem megjelenésében is különleges. Ezzel hívta fel az én figyelmemet is, a pesti Drop Shop weboldalán keresztül. Nekik a kedvenceik közé tartoznak a békás borok. (Sajnos még személyesen nem jutottam el a boltba)
 
Szóval a megjelenés... Egy bort kortyolgató béka, különféle színű zakókban, attól függően milyen borral van dolgunk... Nem egy szokványos látvány. A címke enyhén dombornyomott, jó érzés végighúzni a kezünk rajta. A következő meglepetés lehet egy magyar borivó számára a csavarzár. Egy 2000 Ft-os bort nem dugóval palackoznak? Nem. Egyre kevesebben használnak parafa dugót, és váltanak csavarzárra, hiszen a bort jobban megőrzi, megvédi, és a tárolása is könnyebb a bornak. De beszéljünk most már az általam választott békáról.
 
Arrogant Frog Ribet White 2009
 
A Chardonnay és Viognier házasításából készített bor egy nagyon kellemes, friss üde száraz fehér bor. Az üveget kinyitva már megüti az embert a bor illata, amiről nekem egy nyári beszélgetés jut eszembe a kertben virágok mellett, vagy egy árnyas ligetben egy jó baráti társaságban. A színe a bornak áttetsző, tiszta, világos. Az első korty után máris megszereti az ember ezt a bort, jól eső frissesség, és nyári melegség árad szét a testben. A bor krémes, könnyen kortyolható, az illatában is domináns virágos aromák jelennek meg. Lecsengése közepesen hosszú, pont megfelelő.
 
Sajnos, elkövettem azt a hibát, hogy nem ittuk meg a kibontás után, hanem pár napot a hűtőben kellett várnia a bornak... Ekkorra veszített frissességéből, üdeségéből, és az aromáiból, ami a lényege ennek a bornak.
 
A pincészet jelmondata, Old world wines with new world attitude. Ez teljesül ennél a bornál is. Valóban az új világi borok jegyei találhatóak meg benne. A bort nyugodt szívvel tudom ajánlani, egy olyan tavaszi, nyári estére, mikor össze ül a baráti társaság. Megfelelő lehet még egy könnyű vacsora mellé, amivel meglepünk valakit. De a bort célszerű a felbontás után rövid időn belül elfogyasztani. 
 
Ha valaki kedvet kapott ahhoz, hogy megvásárolja a bort, 1990 Ft-os áron, személyesen Pesten a Drop Shopban teheti meg, vagy ide kattintva megrendelheti azt.
 

 

Szerző: jeneibalu  2011.05.13. 11:11 Szólj hozzá!

„Bort! Megint csak azt mondom, hogy: bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre, a barátságra, a jó mély alvásra, a nevetésre és újság helyett reggel költőket fogtok olvasni.” (Hamvas Béla)

Kedves Olvasó!

Ezt az idézetet szem előtt tartva, és ezen gondolat mentén próbálunk majd Önöknek illetve Nektek írni bor mellől. A bor mellett lehet egy finom vacsora valahol a városban, egy kellemes koncert, egy izgalmas színmű, egy jó könyv. Változatosan azokról a témákról, amikhez a bornak köze lehet. 

A bor olyan, mint egy jó társ. Társ az írásban, a beszélgetésekben, a szerelemben, a bánatban, az örömben, a művészetekben, az Életben. Az életünk kellemes része lehet a bor illetve a borozgatás, és reméljük cikkeink is majd könnyen lesznek fogyaszthatóak egy könnyű fehér, vagy akár egy testes vörös mellett. Természetesen lesz szó a borokról is a blogban, hogy mi mit fogyasztunk, és megpróbáljuk majd elmondani róluk a véleményünk, a mi szempontjaink szerint. 

„A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett.” (Márai Sándor)

Most egy fiatal, 16 - 20 évesekből álló csapat fog róla írni, és a mellette lévő dolgokról. Reméljük sikerülni fog!

Jó olvasást és Borozást kívánunk Mindenkinek!

Szerző: jeneibalu  2011.05.12. 17:41 Szólj hozzá! · 1 trackback

süti beállítások módosítása