"Zúzunk az Arénában
Én meg pár haver
Nem tudja, mi a pálya
Aki ma nem jött el"

Valahogy így hangzott Ákos első konferálása az új album lemezbemutató koncertjén május 14-én. Ákosék zúztak... Mégpedig egy hatalmasat. De kezdjük az elején.

Ez volt életem eddigi első Ákos koncertje... És ezért sokszor néztek rám furán azok, akik ismernek. Nem voltál még soha??? Dehát kívülről tudod a dalait... Igen, tudom őket... Sajnos a tavalyi EFOTT-os buliról egy szerencsétlen baleset miatt lemaradtam. De idén már el kellett mennem, és ahogy Ákos mondta, hallgattam a hívó szóra.

Május 14. 19:40 Beléptem az Arénába. Nem is tűnt olyan nagynak mint kívülről... De a színpad és a kivetítő óriási volt, látszott, hogy itt ma monumentális show készül. És milyen kevés még a néző... De 20 perc múlva koncert?! Vagy nem. A lámpafények csak 20:25kor aludtak ki véglegesen, és ez a késés nekem egy kicsit sok volt már. De Ákos megtehette. Csak az időben érkező nézőkkel szemben ez egy kicsit gonosz dolog számomra. Na de ne fanyalogjak itt, utána a látvány kárpótolt a várakozásért.

Az Intro, egy 4 perces videóvetítés volt, úgymond katona dolgokról... Félelmetes fénytechnika és hangerő gondoskodott arról, hogy azon a szombaton sem vizuális, sem hangélményből ne legyen hiány. Az intro alatt remegett az egész lelátó... Majd a vetítés végén a lámpák felkúsztak a helyükre, melyek eddig a panel előtt voltak, és a süllyesztőből megjelent Ákos, és rázendített A Katona imájára. Ott volt, elnyomta, ment. De valami hiányzott. Ha a kis kivetítőkre néztem, Ákost láthattam. Kissé nyúzott volt az arca, és mintha még az öltözőben maradt volna. Az első 4 szám számomra ilyen volt, hogy azt éreztem, egyenlőre Ákos nem találta a helyét. Kereste az útját... Majd az Indiántáncnál megjött. Akkor kezdett feléledni. És folyamatosan tanult, tanult és a végére...

Ákos félelmetes. Valóban kaméleon. Többször ismételte, hogy ez egy egyszeri és megismételhetetlen koncert. Komolyan néha azt hittem, hogy ez az ember, a háborút megjárt katona, aki nem találja a helyét a világban, kissé elmeháborodott, és öngyilkosságra készül. Beleborzongtam többször is. Utána pedig valódi lírai hőssé vált, ki Ódát énekelt, vagy Érintőt Janicsák Vecával, majd kegyetlen Rocksztárrá változott és üvöltötte, hogy Szeress így... Valódi Szörnyeteg, aki a buli elején még kereste a helyét, de a végére olyan bulit kanyarított, hogy mindenki állva tombolt, és aki ott volt, az nagyon sokáig emlékezni fog rá. 

"Ő gitárjával a kezében az Arénába lépett,
Kapaszkodott a húrokba, és felcsendült az ének..."

De a végére valóban az övé volt a színpad, a közönség, és "benőtte a teret". Ákos egyik különlegességéhez az is hozzá tartozik, hogy nem csak a közönség, hanem a zenészek is élvezik az egészet, és látszik rajtuk, hogy imádják. Bánfalvi Sanyi dobszólója a koncert végén, óriási extázist okozott, Samu, Zalán, és Krisztián gitár örömjátékai pedig mindig valami pluszt adtak a műsorhoz. 

A számok összeállítása is a legjobb volt, számomra csak az örök kedvenc Végre hiányzott, de mindig minden számot nem játszhatnak el. Külön kedvencem volt A fénybe nézz, a Szindbád dala, a Tanulékony Szörnyeteg, és a Kihalt Minden. De az összes szám nagyon jól volt hangszerelve, előadva és egyszerűen ütött. :)

Ákos meggyőzött arról, hogy érdemes koncertre járni, és még biztosan lesz olyan alkalom, mikor visszatérek az ő nézőseregének soraiba, és ez remélem gyakran tehetem majd még meg, akár az Arénában is!

Köszönöm.

(A képek az akos.hu-ról származnak. - Képgaléria)