„Bort! Megint csak azt mondom, hogy: bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre, a barátságra, a jó mély alvásra, a nevetésre és újság helyett reggel költőket fogtok olvasni.” (Hamvas Béla)

Kedves Olvasó!

Ezt az idézetet szem előtt tartva, és ezen gondolat mentén próbálunk majd Önöknek illetve Nektek írni bor mellől. A bor mellett lehet egy finom vacsora valahol a városban, egy kellemes koncert, egy izgalmas színmű, egy jó könyv. Változatosan azokról a témákról, amikhez a bornak köze lehet. 

A bor olyan, mint egy jó társ. Társ az írásban, a beszélgetésekben, a szerelemben, a bánatban, az örömben, a művészetekben, az Életben. Az életünk kellemes része lehet a bor illetve a borozgatás, és reméljük cikkeink is majd könnyen lesznek fogyaszthatóak egy könnyű fehér, vagy akár egy testes vörös mellett. Természetesen lesz szó a borokról is a blogban, hogy mi mit fogyasztunk, és megpróbáljuk majd elmondani róluk a véleményünk, a mi szempontjaink szerint. 

„A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett.” (Márai Sándor)

Most egy fiatal, 16 - 20 évesekből álló csapat fog róla írni, és a mellette lévő dolgokról. Reméljük sikerülni fog!

Jó olvasást és Borozást kívánunk Mindenkinek!

Szerző: jeneibalu  2011.05.12. 17:41 Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://bormellol.blog.hu/api/trackback/id/tr312898762

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Horgas Béla | NYELVÖLTÖGETŐ 2011.05.14. 10:21:30

Egy fura, fekete fejűnéma figura, bajszos és kalapos, csipkés-szakállasszárnyas, csizmalábú,mellénymellűbaba,egy sohasemvoltszerzetöltött rám nyelvet,mikor felébredtem -jó vicc, mondhatom,szóltam,mit akar ez aszótlan,nyelvet rámmért öltöget,mért foglal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása